|
|
| |
 |
Archívum
- Hírek 2010 |
|
Sajóvámosi
karácsonyi fények  |
| 2010.
december |
|
| |
|
SZILVESZTER
2010
 |
| 2010.
december 31. |
|
A
Kossuth Közösségi Ház 2010.
december 31-én kilencedik alakalommal várta
vendégeit, akik jó hangulatban, vidáman búcsúztatták
az óévet. A finom vacsorát és éjféli étket az
önkormányzat konyhásai készítették. Az est fellépői
a népszerű Fortuna Divatstúdió táncosai
voltak, akik egy Varieté műsorral alapozták
meg a jó hangulatot. A hajnalig tartó jókedvhez
és tánchoz a zenét Tötös István és Tötös
Roland biztosította. Volt tombola és Bálkirálynő
választás is. A játék sem maradhatott el, mert
az a szerelmes pár, aki a függő fagyöngy alatt
csókot adott kedvesének, -tartja ezt egy angolszász
hagyomány- annak szerelme nemcsak 2011-ben,
hanem örökké tart. Hamar elszaladt az éjszaka,
megint öregebbek lettünk egy évvel, s hogy bölcsebbek
is, azt csak remélhetjük.
Boldog új évet kívánunk mindenkinek!
|
|
| SZILVESZTERI
MEGHÍVÓ |
| 2010.
december 11. |
|
A
Kossuth Közösségi Ház szeretettel
hívja Önt és minden kedves ismerősét
az idén is megrendezésre kerülő Szilveszteri
Bálba 2010. december 31-én 19:00 órára.
Színpadon a Fortuna Divatstúdió Szilveszteri
Varieté műsora.
A hajnalig tartó tánchoz a zenét Tötös
István és Tötös Roland biztosítja.
Belépőjegyek december 28-ig válthatók elővételben
a Közösségi Házban 6 000 Ft/fő áron.
A jegy magában foglalja az aperitif, a vacsora,
az éjféli pezsgő, és a hajnali hidegtál árát
is.
|
|
MINDENKI
KARÁCSONYA
 |
| 2010.
december 22. |
|
A
hagyományt folytatva idén is megünnepelte községünk
a Karácsonyt az ünnepi díszbe
öltözött Kossuth Közösségi Házban.
A korábbi évekhez hasonlóan, a településen működő
összes kulturális csoport műsorral készült.
Komjáthy Lajosné polgármester asszony
köszöntőjében kiemelte, mennyire fontos,
hogy mindenki lelkében legyen békesség, mert
csak így tudunk méltóképp felkészülni a karácsony
fogadására. Másképp nem tudjuk a karácsony igazi
csodáját, a szenteste varázsát átélni.
A szereplőkön látszott, átérzik ezt, szívből,
igazi örömmel adták műsorukat.
Az első fellépő a Sajóvámosi Népdalkör
volt. Énekeik, és versük szívet melengetően
lopták be a karácsonyt a terembe. Az óvodások
bájos műsora is osztatlan tapsot váltott ki,
táncuk pedig élményszámba ment. Az óvónők
dalaikkal kívántak mindenkinek kellemes ünnepeket.
Az utánuk következő Art Revolution tánciskola
mindkét csoportja új tánccal készült
erre az estére. Az Arany János Általános
iskola tanulói idén is sokszínű műsort
adtak, melyben a gyerekek a versek és zene mellett
élő adventi koszorút is formáltak. Fellépésüket
az Énekkar két dala, és jókívánsága
zárta. A Sajóvámosi Néptánccsoport
is csatlakozott az ünneplőkhöz, három korcsoport
lépett fel egymás után. A legnagyobb sikert
természetesen a legkisebbek aratták. Az utolsó
fellépők a Sakk Színház énekesei
voltak, akik megvalósították a karácsonyi csodát,
felejthetetlen élménnyel gazdagítottak minden
nézőt.
Az ünnepség végén polgármester asszony áldott,
békés szeretetteljes karácsonyt kívánt minden
résztvevőnek és vendégnek. A vidám, mosolygó
arcokból ítélve a műsor ehhez hozzájárult.
|
|
| MEGHÍVÓ
MINDENKI KARÁCSONYÁRA |
| 2010.
december 11. |
|

Szeretettel hívom községünk minden lakóját,
és minden kedves érdeklődőt a Mindenki
Karácsonya című estre, a Kossuth
közösségi Házba 2010.december 21-én 17.00 órára.
Komjáthy
Lajosné
polgármester
|
|
MEGNYÍLT
A COOP ÜZLET
 |
| 2010.
december 14. |
|
Egy
hónapos leállás után újra megnyílt községünkben
a "Nagybolt".
Hosszúnak, talán túl hosszúnak éreztük
ezt az időt, amíg vártunk az új helység
átadására, de a kész üzletet járva az
az érzés keríti hatalmába az egyszeri
vásárlót: megérte. Nem csak az üzlet lett
nagyobb, a kínálat is szélesebb lett.
Az eddiginél magasabb besorolású üzlet
immár a Szuper Coop megjelölést
birtokolja.
A változás tetten érhető a fűszerek, csomagolt
élelmiszerek és termékek polcain is, de
a legnagyobb változást a húspultnál tapasztalhatjuk.
A pult mérete, és a benne sorakozó friss
húsáru minősége új látvány, de hozzá tudunk
majd szokni. A másik nagy változás a gyümölcs-
és zöldségáruk előtt éri az embert. A
polcokon friss áru és savanyúságok is
várják vásárlóikat.
A pékáru és a helyben sütött aprósütemények
illata pedig már önmagában vásárlásra
csábít. A bolt megszokott eladói személyzete
a nyitásra kiegészült a fokozott igény
kielégítésére.
Külön köszönet azért, hogy a bolt karácsonyi
dekorációval készült, ami még meghittebbé
tette a nyitást.
Kívánunk nekik sok vásárlót, magunknak
sok minőségi árut, jó áron és ha lehet,
folyamatos akciókat is. |
 |
 |
 |
|
|
SAJÓVÁMOS
TÉLEN  |
| 2010.
december 13.. |
|
| |
|
| MEGHÍVÓ |
| 2010.
december 7. |
|
TESTÜLETI
ÜLÉS
Sajóvámos
Község önkormányzatának Képviselő-testülete
2010. december 14-én (kedd)
17 órai kezdettel képviselő- testületi ülést
tart melyre tisztelettel meghívom. Tovább
a közérdekű adatokhoz»
|
|
| BEVALLÁSI
NYOMTATVÁNY |
| 2010.
december 6. |
|
BEVALLÁS
a helyi iparűzési adóelőleg kiegészítéséről
...letölthető»
|
|
Mikulás
ünnepség a Kossuth Közösségi Házban  |
| 2010.
december 5. |
|
Kérésünkre
idén is ellátogatott hozzánk a kedves Nagyszakállú,
hogy az Önkormányzat segítségével minden
gyereknek ajándékot hozzon.
Ám a Mikulás nem csak ajándékot,
mesét is hozott. A varázskönyvből felolvasott
mesében a két kisnyúl, Pik és Pak vándorlásuk
során véletlenül a farkas házában találják magukat,
ahol a farkas elkapja egyiküket, és meg is főzné,
ha a mesét meg nem állítaná a Mikulás.
A gyerekek bölcs tanácsai és furfangos ötletei
révén a farkast végül sikerül a pincébe zárni
és a két kisnyúl boldogan - és legfőképpen szabadon-ugrálhat
újra.
A sok zenével és dallal, valamint furfangos
párbeszédekkel tarkított mesét a gyerekek végigizgulták,
valamennyien büszkék voltak: ők segítettek a
Mikulással együtt a két kisnyuszinak
a megmenekülésben.
A műsor után a Mikulás minden
távozó gyereknek adott egy csomagot-melyben
egy vékonyka virgács is volt, mert a Mikulás
tudja minden gyerek egy nap legalább volt kicsit
rossz is az évben-de mert bölcs is így jó sok
nassolnivalót tömött a zsákokba.
Reméljük jövőre is ellátogat hozzánk piros kabátjában
és ismét hoz nekünk egy kis édességet.
|
|
| Rövidesen
átadásra kerül Sajóvámoson a COOP üzlet |
| 2010.
december 1. |
|
| |
|
| MEGHÍVÓ |
| 2010.
november 24 |
|
TESTÜLETI
ÜLÉS
Sajóvámos
Község önkormányzatának Képviselő-testülete
2010. november 30-án (kedd)
17 órai kezdettel képviselő- testületi ülést
tart melyre tisztelettel meghívom. Tovább
a közérdekű adatokhoz»
|
|
| SPORT
HÍREK |
| 2010.
november 24 |
|
2010.11.21.
- én véget ért a 2010/2011 - es labdarúgó bajnokság
őszi szezonja. Csapataink Tiszapalkonyán
szerepeltek, ahol egyaránt vereséget szenvedtek.
Az ifjúsági együttes 4:2 - re, a felnőtt pedig
2:1 - re maradt alul a hazaiakkal szemben.
Az elért eredmények alapján az őszi
szezont mindkét csapat a 11. helyen zárta, a
felnőtt együttes 17, míg az ifi csapat pedig
19 pontot szerezve.
A bajnoki küzdelmek a tervek szerint 2011.03.13.
- án folytatódnak.
Takács Gábor
|
|
| MEGHÍVÓ
JÓTÉKONYSÁGI KATALIN BÁLBA/plakát» |
| 2010.
november 12. |
|
A
Sajóvámosi Közösségi Házért Közalapítvány
szeretettel hívja Önt és ismerőseit
a
2010. november 27-én 19 órakor
kezdődő
Jótékonysági
Katalin Bálba,
melynek helyszíne a Kossuth Közösségi
Ház.
A bál bevételéből a közalapítvány a vörösiszap-katasztrófa
sújtotta településeket szeretné támogatni.
A belépőjegy 3.000 Ft, mely
tartalmazza az aperitif és a vacsora árát.
Azok, akik a bálon nem tudnak részt venni, de
szeretnének enyhíteni a károsultak gondjain,
pártolójegyet vásárolhatnak 1000 Ft/jegy
áron.
Az
élőzenét Czaga József és zenekara biztosítja
Fellépők:
Art Revolution Tánciskola
Sakk Színház
Sajóvámosi Néptánccsoport
Mindenkit szeretettel várunk!
Asztalfoglalás
a jegyvásárlás sorrendjében történik november
25-ig az alábbi személyeknél: Molnárné
Cseh Mária, Dulainé Kovács Cecília, Szója Zsuzsa,
ifj. Váradi Lajos, Vassné Szokircsák Diána és
a Közösségi Házban, Kelemen Gábornál.
|
|
Lélekharang
átadó és megszentelő ünnepség  |
| 2010.
október 30. |
|
 |
 |
2010.
október 29-én gyönyörű, igazi őszi napsütésben
adta át településünk vezetése a Ravatalozónál
megépített Lélekharangot. A gondolat, az igény
már régen megvolt a képviselőtestületekben ez
iránt, de a megvalósulásra idáig várni kellett.
Végül a 2006-ban megválasztott képviselőtestület
pénzügyi lehetőségei megengedték a megépítést.
Az átadó ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött,
majd Komjáthy Lajosné polgármesterasszony folytatta
beszédével, mely egy gyönyörű Dsida Jenő idézettel
kezdődött és zárult, sokakat megérintve.
A lélekharangot ezután mindhárom helyi egyházi
vezető megáldotta, megszentelte. Először Kaló
János római katolikus esperes-plébános,
aki szerint a harang szavát meghallva jobban Istenre
fogunk majd figyelni. Nagytiszteletű Szabó
Zoltán református lelkész úr,
két igeolvasással hívta fel a figyelmet arra,
mily fontos hogy az ember megfelelően készüljön
Istenéhez, ki visszavárja őt. Mosolygó
Tibor görög katolikus paróchus
szerint bár most örülünk a harangnak, mikor legközelebb
halljuk biztosan szomorúak leszünk, pedig nem
kellene, hisz ez a hang csak még közelebb hozza
az embert Istenhez.
Az Arany János Általános Iskola tanulói - Szekrényes
Ádám, Izrók Daniella és Balogh Fanni
- verskoszorúval készültek. Szavalatuk végén megszólalt
az új lélekharang, mely szép csendüléssel zengte
be a teret.
Az avatót a Sajóvámosi Népdalkör műsora zárta,
mely mint mindig, most is szép hangzású és alkalomhoz
illő volt. |
|
| NYERTES
PÁLYÁZATOK |
| 2010.
október 26. |
|
Örömmel
tájékoztatjuk Önöket, hogy Sajóvámos Község
Önkormányzatának 2008. évben benyújtott TIOP
1.1.1-07/1 pályázata elbírálásra került.
Az Arany János Általános Iskola "Pedagógiai,
módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra
fejlesztése" címen beadott projekt 7.712.500,-Ft
támogatásban részesült.
A támogatásból 1db szerver szoftverrel, 10 db
iskolai PC csomaggal , 5 db tantermi csomaggal
(laptop +interaktív tábla + projektor), l db
alkalmazási szerverrel, és 1db WIFI csomaggal
bővülhet az iskolai informatikai eszköztárunk.
Szintén
kedvező elbírálásra került
a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz beadott
OKM Támogatáskezelő által elbírált informatikai
pályázat, ahol vírusvédelemre, 6 LCD monitorra,
3 számítógépre, és 1db fénymásolóra nyertünk
1.000.000,-Ft pályázati forrást.
|
|
OKTÓBER
23-I ÜNNEPSÉG
 |
| 2010.
október 23. |
|
Önkormányzatunk
idén is megemlékezett október 23-án a
Hősi Emlékműnél a háborúkban
elesett hősökről, az '56-os forradalomról,
és a III. Köztársaság kikiáltásáról.
Az ünnepség a Himnusz éneklésével kezdődött,
majd községünk polgármestere, Komjáthy
Lajosné emlékezett meg az ünnepről.
A Sajóvámosi népdalkör idén is egy gyönyörű,
repertoárjukba újonnan felvett dallal
emlékezett a világháborúkban elesett katonákra,
és eggyel a forradalomra. Utánnuk nagytiszteletű
Szabó Zoltán református
lelkész, és Mosolygó Tibor
görög katolikus paróchus beszélt a résztvevőkhöz,
mindketten a magyarságtudat fontosságát
kiemelve. Az ünnepi műsort az Arany
János Általános Iskola tanulóinak
szereplése zárta, melyben történelemóra,
szépen elmondott versek ismertettek meg
mindenkit a forradalom történéseivel és
szellemiségével, melyet az Énekkar éneke
tovább erősített. |
|
| |
A
Szózat éneklése után a koszorúzásnál elsőként
az Önkormányzat nevében Komjáthy Lajosné
polgármesterasszony és Csiszár
József önkormányzati képviselő rótta
le tiszteletét. Majd az Arany János Általános
Iskola nevében Póczos Barnabásné
igazgatónő és Kovácsné Tamás
Ilona igazgató helyettes koszorúzott.
Az óvodát képviselve Lipéczné Iván Katalin
óvodavezető és Baloghné
Piszkor Erika óvónő helyezte
el a kegyelet virágait. Községünk fiataljai
nevében Körtvélyesi Alekszandra
és Varga Balázs koszorúzott.
Végül Sajóvámos lakói tették le a gyász és a
fájdalom mécseseit és virágait elhunyt szeretteik
tiszteletére a Hősi emlékműre.
|
|
| VIRÁGOS
MAGYARORSZÁGÉRT |
| 2010.
október 21. |
|
| |
|
| MEGHÍVÓ |
| 2010.
október 21. |
|
LÉLEKHARANG
ÁTADÓ ÉS MEGSZENTELŐ ÜNNEPSÉG
Sajóvámos Község Önkormányzatának nevében tisztelettel
meghívok minden sajóvámosi lakost a Ravatalozónál
megépített lélekharang átadó és megszentelő
ünnepségre, 2010. október 29-én 15 órára.
Komjáthy
Lajosné
polgármester
|
|
| Október
23-i ünnepség |
| 2010.
október 19. |
|
| Tisztelettel
meghívom
Sajóvámos Község valamennyi lakóját
a 2010. október 23-án (szombaton)
16. 45 órakor tartandó ünnepségre
a Hősi Emlékműhöz.
Komjáthy Lajosné
polgármester |

|
|
|
| MEGJELENT
A "SAJÓVÁMOS TÖRTÉNETE" CÍMŰ KÖNYV |
| 2010.
október 13. |
|
2010.
október 1-én megjelent a "Sajóvámos
Történe" című könyv.
A településtörténeti kiadvány:
-
kiadója: Sajóvámos Községi Önkormányzat,
-
írói:
Komjáthy Lajosné polgármester, Mezővári Attiláné,
Hajdu Imre
Sajóvámos
fejlődésének képes, szöveges bemutatóját olvasva,
és a több száz fotót látva egyre jobban megerősödik
az olvasóban az - az érzés, hogy Sajóvámos lakói
már ősidők óta tudatos gazdálkodással törekedtek
a településük fejlesztésére és a községük szépítésére.
Az elmúlt évek, és a ma Sajóvámosa is ezt igazolja.
Az igényes és tehetősebb lakóknak és a településvezetőknek
köszönhetően, Sajóvámoson kívül-belül rendezettek
az intézmények, gondozottak a családi házak, igényes,
parkos, virágos terek díszítik a települést.
Sajóvámos történetének megismerése érdekében ajánljuk
e könyvet Sajóvámos idősebbjeinek az emlékezéshez,
a múlt felidézéséhez, ajánljuk a fiataljainknak,
a tanuláshoz, a tisztánlátáshoz és tapasztalatszerzés
céljából.
A
könyv megvásárolható: a Kossuth Közösségi
Házban, nyitvatartási idő alatt: Kelemen
Gábor megbízott vezetőnél, vagy Tötös
Istvánné könyvtárosnál.
Szeretettel ajánljuk kiadványunkat minden Sajóvámosinak
és minden Sajóvámos iránt érdeklődőnek.
Komjáthy Lajosné polgármester
Mezővári Attiláné
|
|
| ÉRTESÍTÉS |
| 2010.
október 13. |
|
LOMTALANÍTÁS
Értesítjük Sajóvámos Község lakosságát, hogy
2010. október. 20 - án (szerda)
du. 13 órától 2010. október 24 - ig (vasárnap)
a Cirkont ZRt. "LOMTALANÍTÁST"
végez az előző évek gyakorlatának megfelelően.
A feleslegessé vagy használhatatlanná vált tárgyakat
a "ZÚGÓ" HÍDNÁL és
a CSOKONAI út végén elhelyezett
KONTÉNERBE kell rakni.
A
lomtalanítást végző Cirkont ZRt. kéri a lakosságot,
hogy az ÉPÍTÉSI TÖRMELÉKET zsákban rakva helyezzék
el a konténerbe. UNDORT KELTŐ anyagot pedig
ne tegyenek a gyűjtőedénybe.
A lomtalanítás
befejezését követően a fenti területekre szemetet
vinni továbbra is TILOS!
POLGÁRMESTERI
HIVATAL
Sajóvámos
|
|
| |
Sajóvámos
Község Képviselő-testületének nevében
tisztelettel
meghívom
településünk valamennyi lakóját
2010. október 10-én 9.30 órakor
a görög katolikus templomban tartandó
ciklusnyitó ökumenikus istentiszteletre.
Komjáthy Lajosné
polgármester
|
|
| VÁLASZTÁS
2010 |
| 2010.
október 4. |
|
SAJÓVÁMOS
TELEPÜLÉS VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI
Polgármester választás
A
polgármester Komjáthy Lajosné FÜGGETLEN
jelölt lett.
| Érvényes
szavazatok száma |
|
Jelölt
neve |
Jelölő
szervezet(ek) |
Kapott
érvényes
szavazat |
%
|
1 |
Dzurej
Ildikó Mária |
FÜGGETLEN |
136 |
13,57 |
2 |
Kardos
Péter |
FIDESZ
KDNP |
238 |
23,75 |
| 3 |
Komjáthy
Lajosné |
FÜGGETLEN |
517 |
51,60 |
| 4 |
Rajna
József |
FÜGGETLEN |
111 |
11,08 |
További
részletek, eredmények»
|
|
| TÁJÉKOZTATÓ
PÁLYÁZATRÓL |
| 2010.
szeptember 27. |
|
Örömmel
tájékoztatjuk községünk lakosságát, hogy az
"Óvodai nevelés feltételeinek javítása
Sajóvámos településen" című ÉMOP-4.3.1./A-09-2010-0032
jelű pályázatunkat pozitívan bírálták el, és
az Óvoda felújítására közel 100 millió Ft visszanemtérítendő
támogatást nyertünk.
A bővítési és felújítási munkálatok a 2011-es
évben kezdődnek, melyhez önkormányzatunk 10%-os
önerőt biztosít, így a beruházás teljes összege
110 millió forint lesz.
Képviselő-testület nevében
Komjáthy Lajosné polgármester
|
|
Cikluszáró
ünnepségek  |
| 2010.
szeptember 27. |
|
Sajóvámos
Község Képviselő-testülete 2010. szeptember
26-án 11 órától a sajóvámosi római katolikus
templomban cikluszáró ökumenikus istentiszteletet
tartott, melyen megjelentek az intézmények
vezetői és a település érdeklődő lakossága.
Az
istentisztelt után kibővített ünnepi testületi
ülést tartottak, melyen részt vettek az
intézményvezetők és a hivatal munkatársai
is. A testület tagjai a négy éves képviselői
munkájuk elismerésére díszoklevelet kaptak. |
|
 |
|
|
Arany
János Általános Iskola átadási ünnepsége
|
| 2010.
szeptember 18. |
|
2010.szeptember
18-án a felújított óvoda átadását követően
Sajóvámos legnagyobb oktatási
intézményének, az Arany János Általános
Iskola ünnepélyes átadására került
sor. Kovácsné Tamás Ilona az
iskola igazgató helyettese köszöntötte az ünnepségen
megjelent vendégeket,majd Komjáthy Lajosné
polgármester mondott avató beszédet,
melyben kiemelte, hogy a 33 millió forint értékben,
saját költségvetésből megvalósított beruházás
keretében a külső nyílászárók cseréjére, homlokzat
felújításra, előtetők építésére, az új iskola
és a tornaterem teljes tetőcseréjére, az iskola
előtti térburkolat lerakására, az iskola-óvoda
közötti járdaszakasz térburkolására, az intézményen
belül parketta-és linóleum cserére és új kapu
beállítására került sor. Köszöntetet mondott
a Takács és Társa KFT. kivitelező lelkiismeretes,
precíz munkájáért. Az avatóbeszédet követően
Takács István, Sajósenye polgármestere, a Takács
és Társa Kft. ügyvezetője mondott köszöntőt,
majd az általános iskolások zenés- verses műsort
adtak elő. Az ünnepség résztvevő számára külön
élményt jelentett Láncos Norbert,
volt tanítvány, Heltai Jenő: Dal az iskoláról
című versének magas színvonalú előadása. A műsorok
után Póczos
Barnabásné, az iskola
igazgatója mondott köszöntőt, mely után
a római katolikus egyház és a görög katolikus
egyház képviselői megáldották és megszentelték
a felújított épületet. Demeter Zoltán
országgyűlési képviselő köszöntőjét
követően,Komjáthy Lajosné, polgármesterel
együtt átvágták a nemzeti színű szalagot,
s ezzel a tantestület és a gyermekek használatára
átadták az épületet. Az átadási ünnepség után
a vendégek megtekintették belülről is a felújított
iskolát.
|
| |
Napközi
Otthonos Óvoda átadási ünnepsége
|
| 2010.
szeptember 18. |
|
Sajóvámoson
2010.szeptember 18-án, 15 órakor
folytatódtak a településen a 17-én megkezdett
avatási ünnepségek. A két játszótér avatását
követően 18-án két nagyon fontos intézményt:
az akadálymentesített és külsőleg is teljesen
felújított Napközi Otthonos Óvodát,
illetve a felújított Arany János Általános
Iskola átadását ünnepelték.
Az
ünnepség az óvodában kezdődött. A megújult,
akadálymentesített ovi épületét színes lufik
díszítették, melynek látványa az ünnepségre
érkező óvodásokat nagy örömmel és csodálkozással
töltötte el.
Balogné
Piszkor Erika köszöntötte a megjelent
vendégeket:
Demeter Zoltán, országgyűlési
képviselőt, Dr. Arnóczky Tímea
,kistérségi jegyzői referenst,
Túróczi Bertalant,a Miskolc
Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének
vezetőjét, Takács Istvánt, Sajósenye
polgármesterét és Komjáthy
Lajosnét, Sajóvámos polgármesterét.
A köszöntő után Komjáthy Lajosné polgármester
mondott avató beszédet, melyben hangsúlyozta,
hogy többet szerettek volna megvalósítani, mint
ami mára elkészült, mert a testület vágya az
óvoda teljeskörű felújítása volt, de sajnos
csak ennyire kaptak támogatást. Nem mondtak
le azonban a végső céljukról, hiszen elbírálás
alatt van az óvoda teljes felújítására és egy
tornaszoba kialakítására irányuló pályázat mitegy
110 millió Ft értékben. Reményét fejezte ki,
hogy rövidesen erre a munkára is sor kerülhet
és akkor valóban teljeskörűen megújjul az óvoda.
A mostani 16 millió forint támogatással, 10
% önerő biztosítással megvalósult beruházásnak
is nagyon örülnek, hiszen amellett, hogy az
uniós elvárásoknak megfelelően akadálymentesítésre
került az épület, sokat szépült kívülről is.
Megköszönte a felújítás megvalósulásában közreműködők
munkáját: AVENTIS CONSULT Kft, SAVERA ÉPÍTÉSZ
KFT. Az avatóbeszéd után az ovisok vidám műsorral
köszöntötték az ünnepség résztvevőt. A műsor
után Lipéczné Iván Katalin óvodavezető
mondott köszöntő beszédet, majd Mosolygó
Tibor görög katolikus parochus
és Kaló János római
katolikus esperes, plébános megáldották
és megszentelték a felújított épületet. A nemzetiszínű
szalagot Komjáthy Lajosné polgármester
és Szokircsák István alpolgármester
vágta át, ésezzel átadták az épületet a kisgyermekek
birtokába. A vendégek az ünnepség után bejárták
a felújított épületet.
|
|
Két
játszótér átadása
|
| 2010.
szeptember 17. |
|
 |
 |
 |
2010.szeptember
17-én, 13 órakor a Déryné,
14.30 órakor pedig az Arany János
utcában épült két új játszótér avatására
került sor.
Sajnos nem kedvezett az időjárás sem a
kivitelezőnek az építés során, sem az
ünneplésnek az avatáskor, mivel szinte
több nap óta folyamatosan esett, és ma
reggeltől pedig zuhogott az eső. A vámosiknak
azért még ez sem szegte kedvét, hiszen
nagy örömmel, és vidám mosollyal érkeztek
az ünnepségre a szülők és gyermekek egyaránt.
Az avatási ünnepségen Molnárné
Cseh Mária jegyzőnő köszöntötte
a megjelenteket, majd Komjáthy
Lajosné polgármester mondott
avató beszédet.
A polgármester beszédében kiemelte, hogy
a képviselő-testület egyhangu támogatásával,
saját költségvetésükből, 12 millió forint
ráfordítással építtették meg a játszótereket,
mivel többszöri próbálkozás ellenére,
pályázati támogatást nem sikerült szerezni
az építésre. A mai nap ezért is nagy öröm
számukra, mert végül is két, korszerű
játszótérrel gazdagodik Sajóvámos, és
igaz, hogy még vanak némi kis javítani
való munkák a tereken a több napos esőzés
miatt, de ha szép napsütéses hosszú ősz
lesz, akkor a gyerekek már most kipróbálhatják
az eszközöket. Az avató beszéd végén a
polgármester köszöntetet mondott a játszóterek
kivitelezőjének, a miskolci Bankó
Kft.-nek, akik alig egy hónap
alatt építették fel a játszótereket, illetve
megköszönte a kollégáknak a munkájukat,
akik a nagy eső ellenére az ötletes díszítésekkel
hangulatossá tették az avatási ünnepséget.
A helyi óvodások és az iskolások műsorral
köszöntötték az ünnepséget, majd Szabó
Zoltán református lelkész megáldotta
az építményeket.
A nemzeti színű szalagot Komjáthy
Lajosné polgármester és Szokircsák
István alpolgármester vágta át.
Az avatási ceremóniákat követően a gyerekeket
édességgel és üdítőkkel kínálták. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
| Szeptemberi
rendezvények |
| 2010.
szeptember 15. |
|
| |
|
| VÁLASZTÁS
2010 |
| 2010.
szeptember 10. |
|
| |
|
| Befejezéséhez
közelednek az új beruházások |
| 2010.
szeptember 14. |
|
Elkészült
az iskola felújítása, befejezéséhez közeledik
a két játszótér építése, jól halad a hősi emlékmű
térburkolatának lerakása és megkezdődött a lélekharang
beállítása.
|
|
| Sajóvámosi
köztéri virágok |
| 2010.
szeptember 14. |
|
| |
|
| Nyári
gyerekprogramok a Kossuth Közösségi Házban |
| 2010.
szeptember 4. |
|

Képgaléria - Bicikli túra |

Tanösvény Sajóvámos körül |

Képek a Lillafüredi kirándulásról |

Képgaléria - Kazincbarcikai strand |

Képek a Karaoke partyról |
A
nyári szünetben az elmúlt évekhez hasonlóan igyekeztünk
segíteni a gyerekeknek szabadidejük kellemes eltöltésében.
A programokra sokan jelentkeztek, és bár nem mindegyiket
fogadta mosolyogva az időjárás, nagyrészüket sikerült
megtartani.
Július 2-án pénteken több
fordulós számháború zajlott a Kossuth-téren.
A bokros, fás részek hasaló, guggoló gyerekekkel
teltek meg, izgatott tekintetük a többiek homlokát
kutatta. Másfél órás küzdelemben derült csak ki
kicsoda a harctér ura.
Július 13-án, kedden, a rekkenő
hőség miatt csak egy kisebb biciklizés
kerekedett ki a tervezett túrából.
Július 16-án, pénteken kicsiny
ám annál eltökéltebb és lelkesebb csapat indult
el a sajóvámosi határba, megismerni
annak állat- és növényvilágát. A jó idő talán
túl jó is volt, de a látvány kárpótolt mindenkit.
Bár a kis kirándulás túrává nőtt, és a határozási
kedv is lelohadt az út végére, valamint rendesen
el is fáradtunk, a jókedv szerencsére végig megmaradt.
A túra során látott és gazdagon dokumentált, állat-
és növényvilágot közös megállapodás alapján az
egyik téli estén fogjuk rendszerezni.
Július 21-én, szerdán reggel
fél kilenckor gyülekezett egy nagy csapat gyerek
- és kisebb csapat felnőtt - a Közösségi Ház előtti
buszmegállóban. Ómassa-Lillafüredre indultunk
egy egész napos kirándulásra. Busszal utaztunk
egészen a Lillafüredi Pisztrángtelepig. Mindegyikünk
megcsodálta a fekete, szürke és arany színű pisztrángokat,
melyek az egymástól elkülönített medencékben,
különböző méretekben voltak megcsodálhatóak. A
pisztrángteleptől a kisvasút nyomvonala és a Garadna-patak
mentén haladva sétáltunk le egészen a Hámori-tóig.
Útközben egy kis ásványgyűjtést is megejtettek
a gyerekek, majd megcsodáltuk a Hámori őskohót
is. Kissé már fáradtan érkeztünk meg Lillafüredre,
ahol még megcsodáltuk a vízeséseket, majd elindultunk
hazafelé. A buszon tisztán látszott a gyerekek
arcán: ma este nem kell kétszer olvasni az esti
mesét.
Augusztus 5-én a Kazincbarcikai
strandfürdőt látogattuk meg meglepően
nagy számban. A fürdőzést most is, mint minden
programot balesetvédelmi oktatással kezdtük, nehogy
előforduljon valami, amit egyikünk sem szeretne.
Szerencsére a nap ilyen szempontból eseménytelenül
zajlott. A hangulat viszont fantasztikus volt.
Nem volt nagy tömeg, így könnyen találtunk egy
olyan sarkot, ami csak a miénk lehetett. A sok
vizes játék - célba lövés vízipuskával, úszógumiba
találás kislabdával, úszó- és fejesugró verseny
- rengeteg kacagásra adott alkalmat. A déli ebéd
sem bágyasztotta el a részvevőket, délután is
ugyanolyan jókedvűen vizeskedett mindenki. Sőt!
A strand látogatóinak nem kis ámulatára egy nyolc
emberből álló gúlát építettünk a melegvizes medence
közepén. Remek kedv ide, jó társaság oda lassan
elérkezett a délután azon része, mikor haza kellett
indulnunk. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott
kicsit nehéz volt mindenkit kitessékelni a medencéből,
de csak el tudtunk indulni a tervezett időben.
A hazaúton látszott, megint könnyű lesz este álomba
szenderedni mindenkinek.
Sajnos az augusztus 6-ra tervezett szalonnasütést
és aszfaltrajzversenyt meghiúsította az eső.
A nyarat augusztus 26-án búcsúztattuk
el egy fergeteges Karaoke Partival.
A délután indult és előzetesen nyolcig hirdetett
buli résztvevői legszívesebben talán még most
is énekelnének, de a negyedik ráadás-dal után
sajnos végett kellett érjen ez a nyár is.
|
|
Szent
István Ünnepe
|
| 2010.
augusztus 26. |
|

Képgaléria 1 |

Képgaléria 2 |
Idén
is nagyszabású ünnepséggel készült Sajóvámos megünnepelni
államalapító királyunk ünnepét. A rendezvény már
délelőtt megkezdődött a helyi vendéglátóegységek
fociversenyével. Az évek óta hagyományosan megrendezésre
kerülő torna idén is parázs küzdelmet hozott a
kupáért.
Délután egy órától kezdődtek a szélesebb közönségre
számító programok, kisvonat járta a település
utcáit, a helyszínre érkezőket hagyományos ünnepi
finomság, babgulyás várta. Az ebéddel egy időben
kezdődött a játszóház és arcfestés, mely a legkisebbek
körében idén is roppant népszerű volt A rendezvényen
ingyenes csúszdás ugrálóvár is várta a kicsiket.
A kora délutáni programok jórészt a fiatalabbakat
célozták: kerékpáros ügyességi verseny, a Szendrői
Majorette csoport bemutatója, és a Vaga Banda
gólyalábasai. Kicsit komolyabb hangon szólt a
Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekarának koncertje,
akik májusi fellépésük után már ismerősként szerepeltek
újra a településen.
Délután négy órától az ünnepi műsor részeként
a polgármesteri köszöntő után a helyi egyházi
vezetők megáldották az új kenyeret, melyet népviseltbe
öltözött gyerekek kínáltak a jelenlévőknek.
17 órától a nap sztárvendége a Desperado lépett
a színpadra. A helyi óvodások és iskolások fellépése
után a Sajóvámosi Népdalkör műsora következett.
Őket egy Sotokan Karate bemutató követte melynek
6 éves tagjai is félelmetes harcosok benyomását
keltették, a Fortuna Divatstúdió Latin-showja
akik főleg a fiatal férfiakat nyűgözték le, és
az Art Revolution tánciskola egyre több koreográfiát
bemutató helyi növendékei követték. A gyermektáncverseny
idén is nagy sikert aratott. A Sakk Színház idén
is nagy sikert arató musicalválogatása után kezdődött
a versenyek eredményeinek kihirdetése, majd tábortűzgyújtás
tette még emlékezetesebbé a napot. A hajnalig
tartó utcabálban a jó hangulatot a Cortez Band
garantálta.
Kérünk mindenkit hogy akinek vannak jól sikerült
fényképei a rendezvényről és szeretné azokat megosztani,
küldje el a kozossegihaz@webmail.hu
címre.
A képeket előre is köszönjük.
|
|
IDŐSEK
NAPJA  |
| 2010.
augusztus 26. |
|
Idén
2010 július 30-án pénteken került
megrendezésre községünkben az Idősek Napja
nevű minden sajóvámosi 70 év feletti lakosnak
szóló rendezvény.
A község szépkorúinak majd fele részt vett az
ünnepségen, és hallgatta a Polgármester
és a helyi egyházi vezetők köszöntőit.
Az óvodások és iskolások műsora
ezúttal is nagy tapsot kapott. A köszöntő műsort
a Sajóvámosi Népdalkör fellépése zárta.
Megindító volt hallani, ahogy a közönség több
dalnál bekapcsolódott az éneklésbe, remek atmoszférát
előidézve.
Az ebéd után számos szépkorú kért lehetőséget,
hogy elmondjon egy verset, történetet, vagy elénekeljen
egy dalt a jelenlévőknek.
A rendezvény végén a távozó idősek mindegyike
szerény ajándékcsomagot kapott. A rendezvényen
meg nem jelent szépkorúaknak azóta ugyanilyen
ajándékcsomagot juttattak el az Önkormányzat dolgozói.
Az idősek nevében köszönetünket szeretnénk kifejezni
a Sajóvámosi Önkormányzat felé az ünnepséghez
szükséges feltételek biztosításáért, beleértve
az ajándékot, illetve a mikrobuszt is, mely a
helyszínre és haza is szállította az azt igénylőket
|
|
| Jól
haladnak a beruházási munkák Sajóvámoson |
| 2010.
augusztus 24. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2
új játszótér épül az Ady és az Arany János
utcákban |
|
|
| Szent
István-napi ünnepség |
| 2010.
augusztus 10. |
|
Szeretettel
meghívjuk Önt és kedves családját a 2010.
augusztus 20-án megrendezésre kerülő
Szent István-napi ünnepségre.
Program
letölthető itt» |
|
| ÁLTALÁNOS
ISKOLA FEJLESZTÉSE |
| 2010.
július 30. |
|
Sajóvámos
Község Önkormányzata a helyi általános iskolások
oktatásának fejlesztését tűzte ki célul, melyhez
elengedhetetlen a vonatkozó eszközinfrastruktúra
modernizálása, ezért "Arany János
Általános Iskola oktatási infrastruktúrájának
fejlesztése Sajóvámoson" címmel
pályázatot nyújtott be a TIOP-1.1.1/07/1 pályázati
konstrukció keretében. A projekt az Európai
Unió jóvoltából 7 712 500 Ft vissza nem térítendő
támogatásban részesül.
|
|
| Sajóvámosi
Kisbíró |
| 2010.
július 24. |
|
Megjelent
a Sajóvámosi Kisbíró új száma a 2010/2-es.
|
|
NYÁRI
PROGRAMOK A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN/PLAKÁT |
| 2010.
jújius 22. |
|
| |
|
| Önkormányzati
hírek |
| 2010.
június 21. |
|
Az
árvíz súlytotta települések körében településünk
is lehetőséget kapott arra, hogy gyermekeket
táboroztasson.
A Johannita Segítő Szolgálat felajánlásának
köszönhetően 10 gyermek indulhatott a mai napon
(2010. június 21-én de 10 órakor) a Nógrád megyei
Terény községbe, ahol remélhetőleg 6 szép napot
fognak eltölteni a felajánlók jóvoltából, teljes
ellátással, térítésmentesen. Az oda-vissza utazás
költségeit önkormányzatunk vállalta magára.
Polgármesteri
Hivatal
|
|
| TÁJÉKOZTATÁS |
| 2010.
június 16. |
|
A
korábban kialakult árvízi havária helyzet következtében
a Csúcsvízmű ellátási övezetéhez tartozó települések
lakossága az ÁNTSZ biztonsági előírásai miatt
csak 1 perces forralást követően használhatta
emberi fogyasztása az ivóvizet.
Az
ÉRV ZRt. munkatársainak erőfeszítését követően
megvalósult a Sajóládi Vízmű kutjainak üzembe
helyezése és a kitermelt víz hálózatba történő
juttatása.
A
hálózati minták kedvező bakteriológiai eredményeinek
birtokában az ÁNTSZ engedélyezte a forralási
kötelezettség feloldását az alábbi településeken:
Arnót, Ónod, Sajólád,
Sajópálfala, Sajópetri, Sajóvámos
A Csúcsvízmű ellátási területéhez tartozó további
településeken a vízforralási kötelezettség megszüntetését
az ÁNTSZ engedélyéhez, illetve két, egymást
követő vízmintavétel negatív eredményének meglétéhez
kötjük, amennyiben egyéb, a víz minőségét veszélyeztető
körülmény nem lép fel.
Az
eredmények birtokában azonnal tájékoztatjuk
Tisztelt Fogyasztóinkat a változásokról.
Szíves megértésüket előre is köszönjük!
Tisztelettel:
ÉRV ZRt.
|
|
| Sajóvámoson
helyreállt az ivóvízszolgáltatás |
| 2010.
június 14. |
|
Sajóvámoson
a csőtörés helyreállítása megtörtént, így az
ivóvíz szolgáltatás biztosítot.
Köszönjük a vízszolgáltatás szünetelésének idjére
nyújtott adományokat!
|
|
| Sajóvámos
ismét ivóvizet vár! |
| 2010.
június 9. |
|
A
csőtörés helyreállítása még mindig nem történt
meg, ismét csökkentett nyomással jön
a vezetékből a víz.
A település felére pedig a csökkentett nyomású
víz sem jut el.
Várjuk továbbra is a felajánlásokat ásványvíz
és tasakos víz formájában.
Komjáthy Lajosné
polgármester
|
|
| Köszönőlevél
adományozóknak! |
| 2010.
június 9. |
|
"Ha
veszel, megtelik a kezed, ha adsz, megtelik
a szíved!"
(Margaret Seemann)
Kedves
Vámospércsiek!
Kedves Adomány Gyűjtők!
2010.
június 8-án este 7-8 óra között érkezett meg
Sajóvámosra az a többszáz palackos ásványvíz
adomány, melyet Vámospércsről indítottak magánszemélyek
és vállalkozók.
Őszinte
hálával tartozunk mindazoknak, akik részt vettek
Szabóné Vrancsik Éva kezdeményezésében, az Árvíz
károsultak megsegítésére indított adománygyűjtő
akcióban, melynek kedvezményezettje Sajóvámos
község.
Évike
önzetlen cselekedete nem elismerésre vár, csupán
emberbaráti szeretetből döntött úgy, hogy a
hosszabb ideig vízhiánnyal küzdő Sajóvámosra
palackos ásványvizet szállítanak.
Ezúton
örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy az adomány
megérkezett a célba, és a mai napon az önkormányzat
dolgozói már meg is kezdték a kiosztást.
Tisztelettel tolmácsoljuk valamennyi sajóvámosi
lakos köszönetét, és háláját.
Szép
példája mindez az összefogásnak, és az emberi
szív nagyságának!
Komjáthy
Lajosné
polgármester
|
|
Sajóvámoson
már van ivóviz! |
| 2010.
június 7 |
|
Sajóvámoson
az ivóvízhiány megszünt. A helyi védelmi parancsnok
intézkedésének eredményeként tartályos víz,
tasakos víz, palackos víz is biztosításra került,
majd a nap folyamán helyreállt a vezetékes ívóvízhálózat
szolgáltatása is. Köszönjük türelmüket és megértésüket!
|
|
Sajóvámos
ivóvizet vár! |
| 2010.
június 7 |
|
Sajóvámoson
az árvíz miatt nincs ivóvíz. Kérjük aki segíteni
tud, az zacskósvizet, flakonos vizet jutasson
a településnek.
|
|
Sajóvámoson
szünetel a tanítás |
| 2010.
június 7 |
|
Sajóvámoson
az árvíz miatt az általános iskolában szünetel
a tanítás!
|
|
VIII.
Sajóvámosi Családi Napok
|
| 2010.
május 31. |
|
|
 |

2010.
május 28-i képgaléria |
 |
2010.
május 29-i képgaléria |
 |

2010. mákus 30-i képgaléria |
Immár
8-ik alkalommal került megrendezésre
a Sajóvámosi Családi Napok,
mellyel egyidejűleg a Gyermeknapot,
valamint a település egyik legfontosabb kulturális
központjának, a Kossuth Közösségi Háznak
a születésnapját is ünnepelték a településen.
A 3 napos rendezvénysorozat pénteken 16 órától
Helytörténeti Vetélkedővel
vette kezdetét. A vetélkedőn a helyi Arany
János Általános Iskola 5-8
osztályos tanulói közül 8 csoport vett
részt. A gyerekek nagy izgalommal foglalták
el helyüket és lelkesen adtak számot alapos
felkészülésükről.
A
vetélkedőt Kelemen Gábor a
Kossuth Közösségi Ház munkatársa vezette, a
szakmai felügyeletet pedig 3 tagú zsűri felügyelte.
A
zsűri elnöke volt: Szabó
Zsolt ezredes, a Vám-és Pénzügyőrség
Észak-magyarországi Regionális Parancsnokság
parancsnoka
Zsűri tagjai voltak:
-
Orosz
Zsoltné, a Sajóvámosi Népdalkör
szakmai vezetője
-
Komjáthy
Lajosné, Sajóvámos polgármestere
A
gyerekek számot adtak tudásukról, általános
tájékozottságukról, Sajóvámos történelmi,
földrajzi, infrastrukturális, intézményműködési,
településrendezvényi, és a Vámos Települések
Szövetségének tagságával kapcsolatos ismereteikről.
Az iskola igazgatója: Póczos Barnabásné,
és a felkészítő tanárok együtt izgultak a
gyerekek teljesítményéért, jól teljesítéséért.
A
vetélkedő után a Művelődési Ház földszintjén
18 órától a II. Vámosi Pókerbajnokság
került megrendezésre, melyre Sajóvámos fiataljai
közül 3 csoport jelentkezett.
A
jókedélyű játékosok arcán több volt a mosoly,
mint a "pókerarc", de ennek köszönhetően
vidáman töltötték el a játékidőt.
A
SZOMBAT (május 29) idén is a
sport napja volt: 14:00-tól a Közösségi Ház
melletti területen akadály és ügyességi
verseny várták a gyerekeket. 15:15-tól
kezdődött az aszfaltrajzverseny,
melyben minden kicsi megmutathatta mit is tud.
A kerékpártúra 16:00-kor indult,
sajnos az eső miatt az eredeti útvonaltól eltérően
Sajósenye-Boldva-Sajósenye-Sajóvámos
útvonalon tekertek a bringások. 18:00-tól a
Rádió távirányítású modellautósok
II. vámosi nyílt találkozójának verseny zajlott.
18:30-tól a Fussunk Vámoson!
futóverseny került megrendezésre. 19:00-tól
az asztalitenisz bajnokság
vette kezdetét. 20:00 órától a nap záró rendezvényeként,
az első ízben megrendezésre kerülő fekvenyomó
verseny került lebonyolításra.
VASÁRNAP
(május 30) kulturális programok helyszíne a
Kossuth Közösségi Ház szabadtéri színpada volt,
melynek a legvégét sajnos a rossz idő miatt
a díszteremben fejeztek be. A rendezvénysorozat
utolsó napja igazi meglepetéssel kezdődött,
ugyanis a 12.30-kor a Vám- és Pénzügyőrség
Fúvószenekara az Iskolától induló felvonulással,
majd a Művelődési Háznál tartott koncerttel
nyitotta meg a Családi Napok harmadik napját.
14:00-tól arcfestés és játszóház
várta a legfiatalabbakat és kicsit idősebbeket
is, ahol különböző technikákkal lehetett ékszereket
készíteni. 15:00-tól kerültek kihírdetésre a
versenyek győztesei (a
versenyek eredményei itt olvashatók),
majd kezdetét vette a fellépések hosszú sora.
Kezdésnek 15:15-kor Sajóvámos óvodásai
és iskolásai adták elő műsorukat, majd
a Szirmabesenyőben működő gyermek társastánc-csoport
mutatta be műsorát. 16:00 -kor érkezett a Zenebona
Társulat, felkérve mindenkit: Csináljunk
Bohóciskolát! Az "oktatás" végeztével
minden gyerek egy-egy színes lufit kapott, majd
engedhette el, kérve azt, teljesítse egy kívánságát.
Ezután egy merőben más stílus vette át a színpadot,
egy Sotokan karatebemutatót
láthatott a közönség. 17:30-tól a községünkben
működő Sakk Színház előadásában
ismét számos dalt hallhatunk.A 45 perc zene
után 45 perc tánc jött: először az Art
Revolution tánciskola helyi növendékei
szórakoztatták a nagyérdeműt, majd a Bódva-völgyi
Néptánccsoport adta elő több magyar
tájegység táncait bemutató műsorát, amit sajnos
az időjárás félbeszakított. A szervezők viszont
mindere felkészültek és percek alatt beköltöztek
a Művelődési Ház dísztermébe, ahol a rendezvény
tovább folytatódott.
19:00-kor Komjáthy Lajosné
polgármester asszony mondott ünnepi
köszöntőt, majd az elmaradhatatlan születésnapi
tortavágás, és a tombolasorsolás következett.
A Sajóvámos Családi Napok 2010-es
rendezvénysorozatának záróprogramjaként az est
sztárvendége Szekeres
Adrienn adott nagysikerű koncertet.
Köszönet az Önkormányzatnak, a szervezőknek,
a fellépőknek, a versenyeken, vetélkedőkön közreműködőknek,
hogy a három napon át tartó, gazdag, változatos,
sokszínű kulturális és sportprogramokkal együtt
ünnepelhettük a gyermekeket és a Közösségi Ház
8. születésnapját, és ezzel felejthetetlen élményben
részesülhettek a sajóvámosiak.
|
|
| Egészségnap
Sajóvámoson |
| 2010.
május 6. |
|
Helye:
Kossuth Közösségi Ház
Ideje: 2010. május 14. / 14.30-19.00
Program:
Vendégeink:
-
Kronovitterné Varga Katalin - pszichológus
Előadásának témája: A gyermeknevelés nehézségei
a mindennapokban
-
Dr. Al-Jazairi A. Baki-sebész-onkológus szakorvos,
egyéni tanácsokkal látja el az érdeklődőket
-
Povázsay Krisztina-grafológiai tanácsadó
-
Kiss Lászlóné-hajgyógyász, hajanalitikus
-
Gombkötőné Séllei Tünde-védőnő
-
Miklós Árpádné, Forgács Katalin, Demeter Júlia,
Shenon Zeid-masszőrök
Vegyenek
részt a kínált szűrővizsgálatokon!
-
Felnőttek
részére vércukormérés korlátozott számban,
vérnyomás, testsúly, testzsír, izomtömeg,
víz, test körfogat, ideális súlymeghatározás.
-
A felnőtteknek lehetőség nyílik bio, frissítő,
relaxáló talpmasszázs és testmasszázs kipróbálására.
(az érdeklődők törölközőről gondoskodjanak)
-
A helyes fogápolás.
-
Táplálkozzon egészségesen! (teljes kiőrlésű
gabonából készült ételek, vitaminok kóstolása)
-
Aloe
Vera alapú egészségmegőrző szépségápoló biotermékek
bemutatója.
A
PROGRAMOK INGYENESEK!!!
A résztvevőknek lehetősége nyílik gyógyteák és
egyéb gyógykészítmények vásárlására! A felnőttek
között nyereményeket sorsolnak ki!
LÁTOGASSON EL RENDEZVÉNYÜNKRE!
Lengyel Andrásné-tanító, egészségfejlesztő
mentálhigiénikus
|
|
I.
Nemzetközi Sajóvámosi Dalostalálkozó  |
| 2010.
április 17. |
|
A
Sajóvámosi Népdalkör
2010. április 17-én
az I. Nemzetközi Sajóvámosi
Dalostalálkozó keretében
ünnepelte megalakulása 10
évfordulóját a Kossuth
Közösségi Házban.
-
10.00 órakor Orosz Zsoltné,
a Sajóvámosi Népdalkör
vezetője köszöntötte
a találkozón megjelent meghívott
vendégeket:
o Túróczi Bertalant, a Miskolci
Kistérség Többcélú Társulásának
osztályvezetőjét,
o Bányiczki Lászlónét, BAZ megyei
Pedagógiai Intézet munkatársát,
o Hám Lászlót, Vámos Települések
országos Szövetségének elnökét,
o Bók Mihályt, Vámos Települések
Országos Szövetségének főtitkárát.
-
7 településről érkezett, és a
helyi dalostársakat.
- A
települések megjelent polgármestereit:
o Olga Kollárdi,
Vámosladány
o Takács István,
Sajósenye
o Mihály Ferenc, Mályinka
o Kollár Miklós,
Sajókeresztúr
-
A sajóvámosi önkormányzat
képviselő-testületének tagjait.
- Molnárné
Cseh Mária, körjegyzőt.
- A
helyi intézmények vezetőit:
o Póczos Barnabásné iskola
igazgatót,
o Lipéczné Iván Katalin
óvodavezetőt.
- A
megjelent érdeklődőket.
A köszöntők után sajóvámosi
óvodások: Rőczei Zoltán
és Tóth Fruzsina verset szavaltak.
Az ovisok műsora után Komjáthy
Lajosné polgármester, a
Sajóvámosi Népdalkör tagja köszöntötte
a dalostársakat, barátokat, szomszédos
települések képviselőit.
Köszönetet mondott mindazoknak akiknek
köszönhetően megrendezhették ezt
az egész napos rendezvényt.
A dalostalálkozó megnyitását követően
a Sajóvámos Népdalkör
énekelt.
A helyi népdalkör után az Arany
János Általános Iskola
tanulói -Kossuth Petra, Jankovics
Lovetta, Lakatos Klaudia, Lakatos
Fanni, Béres Judit, Tóth Vivien-
magyar táncot adtak elő, majd Földeák
Boglárka mondott verset.
A
vámosi iskolások műsorát követően
a meghívott népdalkörök műsoros
bemutatója következett:
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
- Szögligeti
Népdalkör:(2009 évben voltak
30 évesek, helyi-és környékbeli népdalgyűjtésből
énekeltek, majd katonadalokat adtak
elő)
-
Szirmabesenyői Népdalkör(
18 éve alakult az együttes, szerelmes,
majd bordalokat énekeltek).
- Nagybarcai
Borostyán Kórus(5 éve alakultak,
14 tagjuk van, borsodi hallgató dalokat
adtak elő, vezetőjük egy saját verssel
köszöntötte a dalostalálkozó résztvevőit))
-
Sajósenyei Lajtos Népdalkör(14
éve alakultak, négyszeres Aranyfokozattal
és egy Nívódíjjal dicsekedhetnek, már
az Erkel Színházban is szerepeltek.
Dunántúli dalokat, és borsodi bányászdalokat
adtak elő).
-
Sajókeresztúri Népdalkör(Az
őszi Napsugár Nyugdíjas klubból 2,5
éve alakultak. Tanulni, tapasztalatot
szerezni jöttek. Magyar nótákat adtak
elő.
-
Mályinkai Népdalkör(2004-ben
alakultak az UNIÓS csatlakozásra)
-
Vámosladányi Népdalkör
(280 km utaztak, hogy részt vegyenek
a rendzvényen. Néma csendben, meghatottan
hallgatták a dalostársak, a harmónika
kísérettel előadott, szívhez szóló magyar
dalokat, magyar-és szlovák nyelven.
Az előadás után óriási tapsot kaptak.
-
Sajóvámosi Népdalkör(a
10 éve alakult népdalkör a mai népdalcsokrukkal
a 10 éves multat mutatták be: elsőként
palóc népdalcsokrot, majd a borsodi
fonó népdal ősbemutatóval tekintenek
vissza a 10 évre.
A
Dalostalálkozó műsoros programját Molnárné
Cseh Mária jegyző zárta be.
Bányiczki Lászlóné, BAZ
megyei Pedagógiai Intézet munkatársa köszöntötte
a dalostalálkozó résztvevőit, majd a 15
órakor megnyitásra kerülő kiállítás megtekintésére
invitálta a vendégeket.
Hám László, a Vámos
Települések Országos Szövetségének elnöke
külön értékelte a népdalkörösök teljesítményét,
kiemelve a több éves közös együttműködés
fontosságát.
A népdalkörösök bemutatkozóját
követően, minden dalkörös külön-külön
köszöntötte a 10 éves Sajóvámosi Népdalkört.
A 10 éve alakult Sajóvámosi Népdalkör
ötletgazdája Komjáthy Lajosné polgármester
volt, aki az egész napos rendezvény sikerét
értékelve, megállapította, hogy "nem
is olyan rossz 10 évesnek lenni, sőt ez
egy felemelő érzés".A sok munkának,
a heti próbáknak, a vezetők magas követelményének,
a családtagok türelmének köszönhetően
szép eredményeket értek el, s ez további
tettekre, munkákra buzdítja a tagokat.
Csiszár József, a Sajóvámosi
Népdalkör tagja, felidézte a
sajóvámosi népdalkör elmúlt 10 évének
eseményeit.
A 10 éve alakult népdalkörnek az első
vezetője: Bodnárné Dojcsák Tünde
volt, majd 2006-tól: Orosz Zsoltné,
aki jelenleg is anNépdalkör vezetője.
A Népdalkörnek jelenleg 16 tagja van:10
hölgy, és 6 férfi.
Főbb szakmai sikereik, kiemelt
fellépéseik:
- 2002
országos minősítés: ARANY FOKOZAT
- 2003-ban
Homrogdon Rákóczi-emlékműsoron szerepeltek
- 2004-ben
a BUDAPEST TV felvételt készített róluk
- 2004
őszén Egerben Palóc Gálán:
NAGYDÍJ
- 2005-ben
országos minősítésen, ismét ARANAY
FOKOZAT
- 2006-ban
Bartók Év alkalmából Gesztelyben léptek
fel.
- Vass
Lajos nevével fémjelzett
VIII. Borsodi Amatőr Gálán: EZÜST
FOKOZAT
- 2007-ben
több rendezvényen léptek fel:
- Felsőzsolcán
"Határokon átnyúló Civil kapcsolatokat
erősítették"
- Abasáron
"Katona-és bordal fesztivál"
vendégei és fellépői voltak
- Vámosgyörkön
a Vámos Települések I. Országos
Találkozóján nagy sikerrel mutatkoztak
be.
- Ősszel
Budapestre hívták az együttest a
Fiatal Művészek Gálakoncertjére
- 2008
év tavaszán a görög katolikus
templomban egy dalostársuk arany lakodalmán
énekeltek.
- Mályinkában
rendezett találkozón: KÖZÖNSÉGDÍJ
- Tállyán,
a Zenei Világnap alkalmából az evangélikus
templomban- neves együttesekkel
egy teremben énekelhettek.
- 2009
évben az Ikonoztázion szentelésen-áldozási
idő alatt szólt énekük.
- Májusban
a VPOP megyei parancsnokság meghívására
Miskolcon-a vámosokat köszöntötték.
- Nyár
derekán a helyi pincebál szereplői
voltak.
- Október
10-én Vámosgyörkön, az
I. Virág János énekkari találkozón:
EZÜST FOKOZAT nyertek,,
de a Vámos Települések Szövetségének
KÜLÖNDÍJÁT elhozták.
- Az
együttes rendszeresen fellép a helyi
és a szomszédis települések rendezvényein.
-
Fellépéseik sikerét köszönik vezetőiknek,
valamin a sajóvámosi önkormányzat képviselő-
testületének, akik immár 10 éve biztosítják
az anyagi feltételeket a működésre.
A
Sajóvámosi Községi Önkormányzat a
Sajóvámosi Népdalkör tagjait
a 10. jubilleumi évforduló
alkalmából oklevéllel ajándékozta
meg, melyhez anyagi juttatás is társult.
A kapott összeget az együttes közös pihenésre,
kikapcsolódásra tervezi fordítani.
15 órakor a dalostalálkozó
tagjai a Kossuth Közösségi Ház
alagsori nagytermébe mentek,
ahol Dupka György, a
Magyar Értelmiségek Kárpátaljai Közösségének
elnöke, Ungvárról érkezett 3 művész
( Picur Zoltán, Vitéz Lőrincz István
és Fuchs Andrea) fotó kiállítását
nyitotta meg.
Meglepetésként az elnök urat születésnapja
alkalmából köszöntötték a népdalkörösök,
a szép szavak mellett a Vámosladányiak
harmónikával kísért gyönyörű dallal köszöntötték
az ünnepeltet, mely mindenkit nagyon meghatott.
A dalostalálkozó közös nótázással, baráti
beszélgetéssel, település sétával ért
véget.
Köszönet a sikers rendezvény lebonyolításában
közreműködőknek: a Polgármesteri Hivatal
munkatársainak, a Kossuth Közösségi Ház
munkatársainak, a helyi Iskola és az Óvoda
dolgozóinak akik a műsor betanításában
közreműködtek, Népdalkör tagjainak, Sajóvámos
Önkormányzat képviselő-testületének és
nem utolsó sorban a konyha munkatársainak
akik a vendéglátást biztosították. |
|
|
| I.
Nemzetközi Sajóvámosi Dalostalálkozó |
| 2010.
április 7. |
|
A
Sajóvámosi Népdalkör tisztelettel meghívja Önt
2010. április
17-én 10 órára az I.
Nemzetközi sajóvámosi dalostalálkozóra.
A találkozó egyben a Sajóvámosi Népdalkör 10.
évfordulójának ünnepe.
| Tervezett
program: |
|
| 09.00-09.45 |
A
népdalkörös csoportok gyülekezője a Közösségi
Házban, öltözködés (Sajóvámos, Kossuth tér
1/A) |
| 10.00 |
-
A találkozót megnyitja Orosz Zsoltné,
a Sajóvámosi Népdalkör vezetője
- Köszöntőt mond Komjáthy
Lajosné polgármester
- Műsor a helyi általános iskolások közreműködésében
- A népdalkörös csoportok fellépése (Szögligeti
Népdalkör, Szirmabesenyői Népdalkör, Nagybarcai
Őszirózsák Kórus, Sajósenyei Lajtos Népdalkör,
Sajókeresztúri Népdalkör, Vámosladányi
Népdalkör, Mályinkai Népdalkör, Sajóvámosi
Népdalkör)
Ünnepi
alkalmuk második részében visszatekintünk
az elmúlt 10 év történéseire, sikereire
Csiszár József népdalkörös tag által. |
| |
Köszöntések |
| 15.00-tól |
Magyar
Értelmiségek Kárpátaljai Közösségének kiállítását
Dupka György, elnök úr
nyitja meg a Közösségi Ház alagsori nagytermében.
A kiállítás április 18-án is látogatható. |
|
|
| Játszóház |
| 2010.
április 2. |
|
2010.
április 1-jén húsvéti tojásokat
díszítettünk a játszóházban. A legtöbben
kifújt vagy főtt tojást hoztak, amiből
változatos tojásdíszek készültek. Az egészen
kicsi gyerekek is bebizonyították, hogy
ügyesek ehhez a mesterséghez, ugyanakkor
a nagyobbak is jól érezték magukat.
Ebben a hangulatban az alábbi verssel
kívánunk kellemes húsvéti ünnepet.
Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három! |
 |
 |
|
|
Március
15.-i megemlékezés  |
| 2010.
március 16. |
|
Sajóvámoson
2010. március 12-én 17 órakor
emlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharc
eseményeire. Köszöntőbeszédet Póczos
Barnabásné, az általános iskola
igazgató asszonya mondott, majd
a 4. osztályosok tartalmas
műsora következett a Kossuth Közösségi
Házban.
|
|
Iskolai
gálaműsor  |
| 2010.
március 16. |
|
Az
Arany János Általános Iskola Ki
mit tud? versenye 2010. március
4-én került megrendezésre a Közösségi
Házban. A szülők és az érdeklődők március
5-én, a gálaműsoron tekinthették
meg a jobbnál-jobb produkciókat.
|
|
| Jövedelem
1%-a |
| 2010.
február 4. |
|
Kérjük
Önöket, hogy személyi jövedelemadójuk
1 %-ával támogassák a Sajóvámosi
Közösségi Házért Közalapítványt.
Adószám: 18428377-1-05
Eddigi felajánlásaikat köszönjük, a továbbiakban
is számítunk támogatásukra! Molnárné
Cseh Mária a Sajóvámosi Közösségi
Házért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
|
|
| Hulladékgyűjtés
- Tapossa
laposra! |
| 2010.
február 4. |
|
A "házhozmenő
zöldzsákos" szelektív hulladékgyűjtés
2010. évre vonatkozó szállítási menetrendje:
-
Január
13.
-
február
11.
-
március
11.
-
április
15.
-
május
13.
-
június
10.
-
július
15.
-
augusztus
12.
-
szeptember
9.
-
október
14.
-
november
11.
-
december
9.
Kérjük
hulladékaikat a fenti időpontban a már megszokott
helyen és
feltételekkel kihelyezni szíveskedjenek.
Cirkont Zrt.
|
|
|
| |
|
|
| |
|
|
 |
| Sajóvámosi
Prospektus |
|
Képek
Sajóvámosról |
|
|
|
|

|